Nevelés, erkölcs, erkölcstan

 

Vitaindító

Kedves Szülők, Nevelők!

Szülőként, pedagógusként, lelki vezetőként mind a mai napig állandó feladatom a nevelés. Hiszen gyermekeimet, tanítványaimat és azokat a fiatalokat – akik a jó felé törekvő életükben tanácsaimra és segítségemre igényt tartottak –, tanítanom kellett az emberi viselkedés normáira, egymás iránt és saját maguk iránt vállalt felelősségre, szeretetre, türelemre, erényekre.

Aztán, 1991 és 1994 között a Nemzeti alaptanterv szerkesztőjeként sok szempontból át kellett gondolnom mindezeket a kérdéseket, világos értelmet adni azoknak a naponta közhelyszerűen használt fogalmaknak, mint „nevelés, oktatás”, és helyükre tenni olyan ál-kérdéseket, hogy nevelünk, vagy oktatunk.  (A Nemzeti alaptantervet 1993 végén nem volt ereje a kormánynak vállalni.)

A következő másfél évtizedben oktatáspolitikusként, pedagógiai vezetőként, egyetemi oktatóként, teológián tanító tanárként újra meg újra szembesültem ezekkel a nehéz kérdésekkel, főként mert az egyik fő tárgyam az antropológia és az etika volt.

Betegségem alatt, három évvel ezelőtt az ellenzéki – ma kormányzó párt – több ízben kikérte véleményemet az erkölcsre nevelés, az erkölcstan (etika) tanításának kérdésében. A válasz soha nem volt egyszerű.

Ma sem látom egyszerűnek.

Ma is felteszem azokat a kérdéseket, amelyekre persze tudom, hogy mit kell válaszolni, de én magam is szeretném jobban megérteni.

Így például:

  1. Kell-e erkölcstant tanítani?
  2. Miért kell etikát oktatni? Mi a célunk?
  3. Mit kell oktatni?
  4. Ki tanítsa?
  5. Miből tanítson?
  6. Milyen követelményeket kell támasztani tanárral, tanulóval szemben?
  7. Milyen eredményre számíthatunk?

Ezek még csak nem is a legnehezebb kérdések.

 

Biztos – a mögöttünk levő konferencia is bizonyítja – a gyermekekért felelősek vagyunk és amikor kételyeink vannak az etika (vagy akár a hittan) tanításával kapcsolatban, akkor csak az elháríthatatlan feladat nyomasztó súlya alatt tesszük ezt.

 

Felvetettem néhány kérdést. Kérem kedves látogatóinkat, olvasóinkat, szóljanak hozza a problémához vagy indítványozzanak újakat.  

2011. február 22.

Baranyi Károly

Hozzászólás, kiegészítés, pedagógus nap

 

Kedves Látogató!

 

Az alábbi írást egy kétgyermekes pedagógustól kaptam. Olyan embertől, akit elég régen személyesen ismerek. Teljesen szavahihető ember, mindig azt tapasztaltam, hogy nem esik túlzásokba, kiegyensúlyozott személyiség. Ezért megdöbbentő levele, amelyet ma nekem küldött, de rám bízta, hogy felteszem-e honlapra.

Úgy döntöttem, hogy igen. Nem kérte, de jónak láttam, hogy a nevét (és a várost, ahol tanít) nem hozom nyilvánosságra.

 

Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nagyon sokan számolnak be ehhez hasonlókról. Például fiatal édesanya, akinek legnagyobb gyermeke talán a főváros legjobb általános iskolájába jár. Az első osztályos gyermek matematika feladataival csak azért vagyok képes megbirkózni, mert volt szerencsém tanítóképzőben is tanítani. Azok a feladatok, amelyekkel a gyermekek kínlódnak, a legtöbb esetben tudományos szempontból szamárságok, lélektanilag pedig káros túlzások. Meg kellene érteni, hogy a vastag tankönyv nem biztos, hogy jó tankönyv. Tényleg: miért is van egy elsős gyermeknek két matematika könyve? Miért? Itt egyáltalán nem segítene az, hogy a Nemzeti alaptantervben a közös kötelező minimumot előírják. Régóta mondom – de hát a falra hányt borsónak nincs hangja – a minimum előírása nem óvja meg az iskolát a káros túlzásoktól. Azért nem, mert nem látják a lényeget. Tehát – újra és újra hangsúlyozom – nem a mindenki számára kötelező minimumot kell előírni (a rossz angol modellt követve), hanem a közös lényeget elmondani.

 

Itt az erkölcsről is   szó van. Milyen példát várhatunk el azoktól szülőktől, akik gyermeiket meg nem valósult vágyaik pótlékainak tekintik, vagy eszköznek valamilyen torz hatalalmi vágy kielégüléséhez. Mit akarunk itt erkölcstannal? Ki tanít és mit tanít? Nem győzöm hangsúlyozni azt a meggyőződésemet, hogy egy közösség erkölcsére (nemzet, etnikai csoport, foglalkozási csoport stb.)  elsősorban gazdasággal és joggal lehet hatni. A lélektan – főként a szociálpszichológia --  törvényszerűségeit figyelembe vevő gazdasági és jogi döntésekkel. Persze fontost, hogy a politikai vezető, a döntéshozó okos ember legyen, aki tudja mi a jó és azt a köz javára meg is akarja valósítani.

Egy másik levélben arról ír a kétgyermekes szülő, hogy mennyire szükséges lenne a példamutatás. Hangsúlyozni kell ezt, még akkor is, ha egyházi iskoláról van szó. Ma sok iskolát átvesz az egyház. Van elég sok pedagógus, hogy ilyen iskolában példát adva tanítson?

De ne feledkezzünk meg a szülőkről sem. Igen sokszor panaszkodnak az iskolára, arra, hogy a gyermekük az egyházi iskolában  vált istentagadóvá. El tudom képzelni, hogy megtörténik. De mi menti a szülőt? Milyen példát adott gyermekének? Vallásosan nevelte a gyermekét, akinek vallásosságát ma az iskolától kéri számon?

 

Ennyit kiegészítésként és bevezetésként. Ide másolom a kollégánk levelét. Kérem, szóljanak hozzá!

 

2011. május 4.

 

Baranyi Károly

=======

Miért nincs pedagógusnapon virág?

 

Paprikás a hangulat.

Úton útfélen a tanárokról, pedagógusokról van szó: a tanításhoz – úgy mint a focihoz – mindenki ért.

Két iskolás gyerekkel az oldalamon, sok végig szenvedett tanév után lesújtó a véleményem.

Az iskoláról, a tanárokról és a szülőkről.

 

Alsó tagozat: ha becsukódott az osztályterem ajtaja, csak a jó Isten a megmondhatója, mi történik ott. De azt biztos, nem személyiségfejlesztés.

Erőltetett menetben készülünk a felső tagozatra, az első naptól az utolsóig. Mindent tudni kell, soha nem tudunk eleget, mindig el vagyunk maradva. Ha a gyerek beteg, olyan mennyiségű pótolni valója van, hogy belegebed szülő és gyerek. Dicsérettel csínján kell bánni, nem lehet osztogatni…Dorgálni, de inkább megalázni azt lehet…Szenvedélybetegségeket környezetismeretből több mint egy hónapig tanultuk, de tudtuk,mi az anorexia, bulimia, igaz , pont fordítva…A gyereknek nem volt jegye áprilisban: szóltam. Felelhetett a gyerek az egész éves anyagból, 40 percen keresztül! 11évesen… Lettek is jegyei, de nem tudtam bebizonyítani, hogy a gyerek kicsöngetésig felelt…..

Egyszer azonnal kellett az „Ablak zsiráf” gyermeklexikon: egyik napról a másikra. Rohangálás, drága a könyv, de végre sikerült megszerezni, nem lesz a gyerek megpecsételve a holnapi órán. Ki is olvasták azt a 2 szócikket, amit arra az órára kitalált a tanítónő, a könyveket gondosan összeszedte, elzárta és negyedik év végén új állapotban, a friss könyv szagával kaptuk vissza…

A negyedikes „ott alvós” osztálykirándulásunk tőlünk 6 órai buszozással lett volna, a program árán kívül semmi nem volt biztos, minden „ változó”, „majd helyben eldöntjük”.

Aki kérdezni mert a szülői értekezleten, azt mind a tanár,mind a szülőtársak megvetéssel negligálták.

Mindez neves városi iskolában.

Nyolcadik után gimnázium.

Itt derül ki, hogy a gyerek nem tanult magyar nyelvtant 4 évig az általános iskolában. Még készség szinten sincsenek ismeretei.

Újabb tapasztalat, a városi gyerekem hátrányban van a vidéki, falusi gyerekkel szemben, mert azok olyasmit is tanultak! ,amiről az én gyerekem nem is hallott.

Mindez már a gimnáziumban derül ki, ahol a gyerek „nem a tőle elvárható módon teljesít”.

De itt van türelem, van emberség, itt meghallgatják a szülőt, megköszönik , sőt kikérik a véleményét. Itt újra lehet írni a dolgozatot, itt arca van a gyereknek.

Végre szeret iskolába járni.

 

Végül a kedves szülőkről: amíg az óvodában fontos volt, hogy az óvónő mindent tudjon a gyermekünkről, a bizalom elfogy az általános iskolában. A szülő cinkossá válik, középiskolában már falaz, hazudik, igazolást hamisít. Sőt, bejön és kiabál a tanárral…

Megeszi! a gyerek dolgozatát!!

Nem veszi észre, hogy dohányzik a kiskorú gyermeke, hogy energia italt iszik a negyedikes. A középiskolásnak megveszi a cigit és az energia italt. Az osztálykirándulásra töményt vesz neki, hogy  „ bulizzon a gyerek”!

A gyerekeket a szülőnek kell nevelni, a szülőt pedig – jobb híján – kénytelen a szigorodó törvény regulázni.

Ha újból mindenki azt teszi, amit el lehet várni tőle, újra lesz virág pedagógusnapon. (pedagógus)

A példamutatás fontossága

Tisztet Tanár Úr!

Rendkívül időszerűek ezek a kérdésfelvetések.

Két gyermekem egyházi általános iskolába járt. Az ott ért hatások eredményeként mára ateisták lettek.

Felmerül, hogy érdemes-e úgy nevelni hitre, erkölcsre, hogy már az iskolán belül sem az ezen elvek szerinti viselkedést tapasztalják. Nincsenek helyükre téve, megmagyarázva az élet mindennapi dolgai, álságosságot látnak maguk körül, ideológia és valóság nem egyezik. A gyerekek inkább menekülnek a kettősség elől. A környezet hatását tizenéves korban a család már nem tudja megfelelően ellensúlyozni.

Talán először ezen a téren kellene rendezni a dolgokat.


Üdvözlettel: Kova

Néhány gondolat az etikatanításról

Néhány gondolat az etikatanításról (válaszul Baranyi Károly kérdésfelvetésére)

 

Kell-e tanítani etikát? Feltétlenül. Nagyobb szükség van rá, mint valaha. Az utolsó két-három nemzedék során gyökeres változások történtek erkölcsi téren a nyugati világ – és ezen belül hazánk – gondolkodásában. Korábban a társadalom túlnyomó többsége gyakorlatilag a keresztény normák szerint élte az életét, amelyek az elmúlt közel kétezer év alatt természetessé váltak az európai emberek számára. A fogyasztói társadalom megerősödése, a vele összefüggően teret nyerő hedonizmus és az ezt legitimálni hivatott (ma a posztmodern relativizmussal megtámogatott) erkölcsi „pluralizmus” (amely látszólag egyenrangúként állít be minden erkölcsöt, de valójában a hedonizmusnak kedvez, hiszen ha az átlagember azt hallja, hogy objektíve nincs értékkülönbség az egyes életformák között, nyilvánvaló, hogy a többség a könnyebbik utat, a rövid távú gyönyörszerzést fogja választani) teljesen összezavarta a közgondolkodást. Nagyon sokan egyszerűen „magánügynek” tartják az erkölcsöt, amelynek normáit ki-ki tetszése szerint választhatja meg a maga számára. Legföljebb az a liberális alapelv (az ún. kárelv) örvend szélesebb körű elismertségnek, amely szerint minden egyén szabadon eldöntheti, mit tesz, amíg más konkrét egyénnek nem okoz kárt. (De még ezt az elvet sem alkalmazzák következetesen, mert az abortuszt nem tartják bűnnek.) Meg sem értik, miért bűn pl. az egyszerű paráznaság, azaz nőtlen férfi és férjezetlen nő nemi kapcsolata, hiszen ilyenkor nincs „sértett”. A régi szexuális normákat minden különösebb gondolkodás nélkül besorolják a „valláserkölcs” kategóriájába, amely csak a „hívőknek” kötelező. (Persze már ez utóbbiak sem tartják mindig be ezeket.) Pedig valójában a régi erkölcs egészének érvényessége elengedhetetlenül szükséges a társadalom hosszú távú fennmaradásához, azaz nem elegendő, ha az egyének egymást „békén hagyják”. Az erkölcs korántsem tetszőlegesen megválasztható valami: tévesen kijelölt normák a társadalom pusztulását okozhatják. (A szexuális szabadosság megengedetté válása pl. demográfiai katasztrófát idézett elő a nyugati világban.) A válság elhárítása érdekében az alapoktól kell kezdenünk, a legelemibb normák értelmét, indokoltságát is újra el kell magyaráznunk az embereknek. (Ennek során támaszkodhatunk a klasszikus értelemben vett természetjog, azaz az emberi természetből következő, ésszel belátható erkölcsi normarendszer fogalmára.) Világossá kell tennünk mindenki számára, hogy az erkölcs nem „ízlés dolga”, s igenis van objektív érvényű jó és rossz.

         A nevelésben természetesen kitüntetett szerepe van a legfontosabb erkölcsi normák felsorolásának és világos megalapozásának, megindoklásának. Ám nem lehet csak erre építeni. Mire a normák értelmét megvilágító, szűkebben vett etikaoktatás elkezdődik, jó, ha érzelmileg már azonosulni tudnak e normákkal, aminek az a legjobb eszköze, ha más tantárgyak keretében vonzó példákkal találkoznak. Itt különösen az irodalomtanítás játszhat fontos szerepet: mind a magyar, mind a világirodalomban bőven lehet találni olyan klasszikus műveket, amelyek pozitív erkölcsi tulajdonságokat hordozó hősein keresztül észrevétlenül „ráhangolhatjuk” a gyerekeket a helyes normákra. De a többi tárgy anyagát is át kell tekinteni, s megfontolni, hogyan lehetne kapcsolatba hozni őket az erkölcsi neveléssel.

         Tudnunk kell persze, hogy szinte emberfeletti erőfeszítést igénylő munka ez, hiszen a nyugati társadalom ma erkölcsi vonatkozásban romokban hever. Ráadásul a média nyilvánosságában annyiféle divatos és hatásos téveszme kering, hogy ez még a legjobb színvonalú iskolai etikatanítás eredményét is képes lerontani, hiszen a gyerekeket nem tudjuk hermetikusan elzárni a külvilágtól. Külön probléma tehát, hogy miként lehetne a nyilvánosságban is egyértelművé tenni a helyes erkölcsi értékrend létezését. De ennek tárgyalása messzire vezetne.

 

Turgonyi Zoltán

Kérdések és válaszok

... Turgonyi Zoltán tanár úrnak.

Nem könnyű kérdések ezek. Ha valaki megkísérelte 18-28 éves fiataloknak megvilágítani a "Ne paráználkodjál!" parancs értelmét és tartalmát, akkor igazán tudja, hogy milyen nehéz dolog ez. Mert mire hivatkozzunk? Arra, hogy az nem jó? Kinevetnek. Hogy Isten parancsa? Hol parancsolta ezt és mikor? A tíz, rövid felszólító mondat, a Tízparancsolat? És azt mikor mondta Isten? Mózesnek mondta? És hogy szól a Törvénykönyv? A mai fiatal elveti, azt mondja, hogy ahhoz nem sok köze van, annál idealistább. Nyilvánvaló számára, hogy az isteni parancsok eme forrása rágy nem vonatkozhat.

Mondhatnánk, hogy az egyház értelmezése érvényes. Melyik egyház véleménye, tanítása? A katolikus egyházé, amely saját belső problémáival küszködik. Amely nagyon szigorú az esküvőig várjunk követelményével, aztán tudomásul veszi, hogy a templomban kötött házasságok nagy számát „érvénytelenítik”?  Elég volt néhány évtizeddel ezelőtt valami olyasmit mondani, hogy ez „halálos bűn terhe mellett tilos”, és akik hallották ezt, és azok akik tőlük hallották, már nem hittek az egyháziaknak, aztán meg az egyháznak sem.  

Lássuk be, a hagyományos értelemben vett tekintély már nem létezik. Ezt nemcsak a Frankfurti Iskolának köszönhetjük, hanem magunknak, akik nem jelenünk meg hitelesen gyermekeink előtt.

Lehet, persze, hogy ebből valami jó kijöhet. A következő nemzedék végleg szakít a farizeus, törvény-centrikus magatartással. Lehetséges, hogy új gondolkodás csírázik ki a Szentlélek ajándékaként, amelynek nem kell a törvényekről beszélni, hanem csak a legfőbb parancsról.

Addig meg gondolkodjunk azon, hogy korszerűen – nem-nem! – hatékonyan hogyan szólhatunk a fiatalokhoz.

Folytatom.     

etika

Kedves Tanár Úr!

Hozzászólásában fontos kérdéseket vet föl. Valóban nehéz ma igazi erkölcsi tekintélyt találni. Ám éppen ezért van fokozottan szükség az etika mint filozófiai résztudomány tanítására, hiszen ezzel lehet tekintélyérvek nélkül, pusztán a természetes emberi észre hivatkozva is elmagyarázni az embereknek, miért értelmes dolog elfogadni azokat a normákat, amelyeket egykor csak hit alapján tettek magukévá! Persze ez önmagában kevés ahhoz, hogy engedelmeskedjenek is nekik. Jobb, ha a dolog úgy zajlik, hogy először a nevelés során a szülőtől, a pedagógustól ennek tekintélye alapján fogadják el, mi jó és mi rossz, majd később, utólag, a megfelelő életkorban észérvekkel is megtámogatjuk a normákat, amelyekre addigra érzelmileg már ráhangolódtak. Így kevesebb az esélye annak, hogy kételkedni kezdenek érvényességükben.

Ami a törvény-centrikus magatartást illeti: én nem vagyok erről olyan rossz véleménnyel. Az erkölcs egyik fő funkciója az, hogy az emberek viselkedését egymás számára kölcsönösen előreláthatóvá és biztonságossá tegye, legalább nagy vonalakban. Pl. biztosnak kell lennem benne, hogy a másik nem fog kirabolni, ha egyedül találkozunk a sötétben, vagy nem fog szándékosan megtéveszteni, ha kérdezek tőle valamit. Nem fölösleges tehát pl. a rablást vagy a hazugságot külön parancsban megtiltani. Efféle egyszerű, az elemi biztonságot lehetővé tevő szabályok nélkül a legkezdetlegesebb közösségek sem képesek működni. (És ma már sajnos e szabályok tisztelete is igen ingataggá vált, ezek mellett is külön érveket kell sokszor felhoznunk.) Kellenek tehát meghatározott, szilárd normák mint tájékozódási pontok, nem elég azt mondani, hogy legyünk valamiféle általános szeretettel, jóindulattal a másik iránt, s mindig az adott szituációban döntsük el, mi a konkrét teendő. Tudom, sokaknak eszébe jut mindezek kapcsán Szent Ágoston híres, sokszor idézett mondata: "Szeress, és tégy, amit akarsz!" Ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy Ágostonnál ez korántsem jelent szubjektivizmust. Nagyon is tudatában volt a konkrét szabályok fontosságának, az "ordo amoris" (a szeretet rendje) létezésének. Én tehát nem azonosítanám a törvény-centrikusságot a farizeizmussal.

Üdvözlettel

Turgonyi Zoltán

erkölcstan

Tisztelt NPM!

Gratulálok az igényes honlaphoz, nagyon érdekes kérdéseket vet fel!

Baranyi Tanár úr remekül összefoglalta a lényeges kérdéseket, amik az iskolai hittan vagy erkölcstan oktatás kapcsán felmerülnek az emberben. 

Ki tanítsa? Mit tanít? Mi lenne a tananyag? 

Az erkölcs egy tantárgy lenne?

Ha elképzelek egy átlagos mai iskolát egy átlagos képességű tanárral és akár a legjobban összeállított erkölcstan tananyagot (de mit? tankönyvet? irodalmi szemelvényeket?), olyan órát látok magam előtt, amely alatt a diákok jobb esetben a leckéjüket írják, rosszabb esetben meg egyszerűen ellógnak.

Vagy ha egy erős osztályt képzelek el, jó tanárral, mondjuk egy kitűnő tanuló leányt, aki betéve tudja az erkölcstan anyagot is,  aki nem súg "erkölcs - doga" alatt a barátnőjének, miért nem tanulta meg az jobban, nos erkölcsös ez a lány vagy nem?

Nem hiszem, hogy az otthoni nevelés hiányát ebben a formában be lehetne pótolni az iskolában,  azt pedig végképp elképzelni sem tudom, ki  határozhatná meg, mi legyen a tananyag.

Más véleményt is szívesen olvasnék és javaslom újabb vitatémák közzétételét, nagyon izgalmas lenne az NPM álláspontja az új alkotmánnyal kapcsolatosan..

Üdvözlettel:

a Tantonéni

Most csak kérdésről

Tisztelt NPM!

 

Égetően szükség van arra, hogy szorgalmazzuk (ha csak gyakorlati oldalról nézve is és a metafizikai szempontokat zárójelbe téve) az erkölcsös magatartásra nevelést. Mondom: gyakorlati kérdés. Hiszen mi lesz gyermekeinkkel, unokáinkkal az ilyen – butaságtól megrészegült világban – ahol egyetlen szempont az egyén boldogulása. Pontosabban, hogy jól érezze magát és megszerezze azt, amit szeme megkíván.  Ha az egyetlen szempont az individuum szempontja, akkor éppen az ember személyes léte fog elszegényedni.

 

Két kérdést vetnék most fel, aztán térjünk vissza még másokra is.

Először is, a szexualitás kérdéseiről, hiszen az etika igen sokáig e kérdés körül mozgott. Most elolvastam néhány fejezetett a genderről Kuby könyvében. Úgy van, ahogy írja, megpróbálják az embereket arra rábeszélni, hogy a szexet fogyasszák, mert az egészséges dolog és vidámmá és egészségessé teszi az embert. Bármilyen formában és bármilyen technikával, lehetőleg már kora serdülőkorban. (Emlékeznek arra, hogy egy szdsz-es politikus azt indítványozta néhány évvel ezelőtt, hogy bizonyos esetekben legális lenne 14 éven felüli gyermekekről pornográf felvételeket készíteni, illetve nem lenne bűncselekmény azok birtoklása”?)

Különben most láttam, hogy a www.baranyi.huhonlapon a matefizika rovatba Baranyi tanár úr új cikket helyezett el a szexualitás filozófiájáról. Első olvasásra megnyerte tetszésemet. Szerintem ez a megközelítés lesz arra jó, hogy pótolja a nemiség egyházaink gyakorlatából hiányzó korszerű és konzervatív beszédet. Jó lenne, ha sokan elolvasnánk, és jó lenne, ha a folytatatás hamar elkészülne.    

A másik kérdésre rátérve, hasonlóan torz értékrendből született a „megélhetési bűnözés” fogalma, amely oda vezetett, hogy hosszú éveken keresztül rablók járhatták a vidéket, begyűjtötték a termést, amelyet nem ők vetettek. A televízióban még ma is szinte minden nap hallunk ilyen esetekről. Tegnap (március 4-én a MN-ben egy nyugalmazott főnővér valami zavaros hozzászólással állt elő, a cigányokat emlegetve, hogy majd néhány év múlva már minden cigány tanult és kreatív lesz, mint most Járóka. Nem is értem: most nem azok? Miért kell őket emlegetni? Nem azt kellene inkább mondani, hogy hazánkban élő emberek millióra tehető száma teljesen alkalmatlan a munkára, nem is vállalna munkát, ha adnának is nekik. Emlékeznek arra, hogy árvíz idején a falu segítségére odasereglő emberek kotorják az útszéli árkokat, a lakosság meg karba tett kézzel nézi. Nem akarnak ők dolgozni, mert ha akarnának, akkor nem öntené el az utcát a szennyvíz, ha akarnának, maguk körül rendet tartanának. Vannak ilyen emberek, milliószámra tehető a számuk. El kell őket valahogy tartani, segélyezni, közpénzből, ők azonban soha az életben a közért semmit nem tettek. Nem cigányok ők, ők olyan emberek, akik kulturális tehertétel miatt nem akartak tanulni, nem akartak dolgozni, elég volt nekik a megélhetési bűnözés. Ezt látták szüleiktől, nagyszüleiktől. Ez azonban még nem olyan nagy baj, ha nem öröklődik ez a szubkultúra. Ezért amikor arról beszélnek a politikusok, hogy etikát kell oktatni, akkor nagyon kétségbe esem. Hát nem látják, hogy itt nem etikát kell tanítani -- hiszen az nagyon elvont (!)  tudomány --, hanem munkára kell nevelni.

Borzasztó dolog, hogy az elmúlt kétszáz év olyan „gonosztevői”, mint Marx, Lenin, Sztálin és Hitler, szándékosan torzították a munka eszmei értékét, amikor azt írták könyveikbe és a kapuk fölé, hogy a munka nevel, a munka szabaddá tesz. Ez valóban így van. De nem az a munka, amire ők az embereket kényszerítették.

Ezzel (a talán egymilliós) réteggel már szinte semmit nem lehet tenni. Tanulni nem akar, dolgozni nem szeret, nem is tud, mert a szókincse olyan alacsony, hogy az elemi kommunikációra is alkalmatlan. Velük nem lehet már mit kezdeni, de gyermekeikkel igen.

Ezért – újra vissza kell térnem – az Önök javaslatára. Ebben a kulturális, szociológiai csoportban azt kell elérni, hogy a gyermekeik tanuljanak és majd dolgozzanak. Önök leírták, hogy miként lehet ezt elérni. A gyermekeket úgy lehet tanulásra serkenteni, a munka felé orientálni, ha szüleiket anyagilag (!) érdekeltté tesszük ebben.  A demográfiai javaslatot néha olvassák a politikusok, úgy tűnik még meg is értik, aztán nem merik megvalósítani, vagy még rosszabb: a javaslatot nem arra használják, amire megfogalmazódott. Mint amikor eltulajdonítanak egy Mercédeszt, és azzal áramot fejlesztenek a fészerben.

Szóval: a közerkölcsre gazdasági és jogi eszközökkel, intézkedésekkel lehet és kell hatni. Az etikaoktatás hab a tortán. 

 

Hamarosan jelentkezem a gyakorlati erkölcs és az etikaoktatás más kérdéseivel kapcsolatban,

turbo

Az egészséget kell ismerni, aztán lehet felismerni a betegsé

Tisztelt NPM!

 

Először is gratulálok az „E fiúkért felelős!” konferenciához. Nagyon jól sikerült, sokat tanulhattunk itt a három nap alatt.  Fontos látni, hogy a pedagógia nem kizárólag tantermi kérdés, hiszen már az is, hogy miből tanítunk, elsősorban üzleti kérdés, sanos. (Emlékezzünk a „tanterv- és tankönyvpiac” ostoba és káros jelszavára Báthory Zoltántól!)  

A tankönyvkiadás a tőke kezében van, a minisztérium eddig csak asszisztált tevékenységükhöz. Minden, amire a pénzpiac hatást fejt ki a pedagógiában, a gyermekek, fiatalok individualitásának, személyes szabadságának csökkenését eredményezi.  

Baranyi Károly igen sokszor hangsúlyozta, hogy ami az iskolában (és persze a családban, a társadalomban) a tanulókkal történik, annak az individualitásukat, autonómiájukaqt kell szolgálnia.

A nevelés alternativaként kezelése – hogy tudniillik: nevelünk vagy oktatunk – természetesen elfogadhatatlan a pedagógusok számára. Kérdés azonban, hogy ilyen nyilvánvaló-e politikusok előtt.

Az biztos, hogy első lépésként meg kell határozni az egészség kritériumait, hogy azután a leírjuk a betegség mibenlétét. Ez után következhet a konkrét eset (ami ifjúságunk állapotának) diagnosztizálása, a gyógyítás terve és a terápia alkalmazása.

 

Biztosan nem vezet célhoz az az ideológiai természetű óhajtás (!), hogy erkölcstant, erkölcstant vagy hittant mindenképpen tanítani kell. Ez is lehet a manipuláció eszköze.

Igaza van elnök úrnak. Vizsgáljuk meg a kérdést: miért kell tanítani?

A legfontosabb: a tisztánlátás.

 

Remélem, élénk vita kerekedik. Jó munkát kívánok:

 

tanár